• Rólunk

Horváth-Kert Vendéglő rövid története

30 évvel ezelőtt komoly merészségnek tartotta a veszprémi vendéglátós szakma, hogy a Horváth házaspár éttermet nyit a Cholnoky-lakótelepen.

Az idő nem a kétkedőket igazolta, sokkal inkább a mára kétgenerációs családi vállalkozást, akiktől még a legendás Puskás Öcsi is elégedetten, teli hassal távozott.

„A városrendezési tervben tucatnyi üzlet, vendéglátóipari egység megnyitása szerepelt a nyolcvanas évek elején új városrésznek számító Cholnoky-lakótelepen. A szakmában többen csak legyintettek a terveinkre, de a feleségemmel belevágtunk az étterem megépítésébe. A spórolt pénzünk mellett négyszázezer forintos kölcsön, s rengeteg baráti segítség kellett ahhoz, hogy ’84 októberében megnyithassunk. Munka után alapoztunk, s húztuk fel a falakat, mert arra nem volt elég a pénzünk, hogy külön brigádokat fogadjunk fel.”  -meséli id. Horváth László mesterszakács, s közben mutatja a Kisosz újság nagy becsben őrzött, megsárgult példányát, amelyben a Horváth-kertnek ma is otthont adó terület hasznosítását célzó felhívás található.

Az októberi nyitás után aztán rengeteg szórólapot dobtak be a környéken élőkhöz. Akkoriban még nem szórták tele mindenféle reklámanyaggal a postaládákat, így az emberek elolvastak mindent, amit kaptak.

„Sokan jöttek át azzal, hogy meghívót kaptak a Horváth-kertbe” -mondja mosolyogva a tulajdonos. Közben böngésszük a mai szemmel nézve megmosolyogtató árakat rejtő kezdeti étel - és itallapot.

Négyforintos húsleves, tizenhat forintos rántott hús, hat forintos kóla és jaffa szörp, hogy a minőséget képviselő NSZK vodkáról ne is beszéljünk. Más világ volt, nem vitás.

”Vörös Károly, azóta már sajnos elhunyt barátunk mindenképp az első vendég akart lenni az étteremben, ezért már a nyitás előtti órában a bejáratnál álldogált. Egy borítékban egy kedves üzenet mellett száz forintot nyújtott át, amit szerencsepénzként, s emlékként azóta is őrzök„ -jegyzi meg Margó, a feleség és édesanya, aki a kezdetek óta felszolgálóként dolgozik, ám közelebb áll az igazsághoz, ha az egész vállalkozás motorjaként aposztrofáljuk. Merthogy a kezdeti időkben az éttermi teendők mellett két fiát, tíz éves Szabolcsot és az alig négy esztendős Lászlót is pátyolgatnia kellett, akik bizony gyakran sírtak a lépcsőn, majd aludtak el a padlástérben kialakított alkalmi gyerekszobában egy-egy hosszúra nyúlt estén.

A nyitás óta persze a gasztronómiai szokások, s a vendégek elvárásai is jelentősen megváltoztak, ezt jól tükrözik az étlapok. Amíg a nyolcvanas években döntően a sertéshúsból készült ételek fogytak, a pacal, illetve a körömpörkölt is kifejezetten népszerűnek számított, addig manapság az örök klasszikus cigánypecsenye és hagymás rostélyos mellett a csirke, a pulyka és a hal, no meg a saláta megy.

Közben a fiúk is felnőttek, s a szükséges iskolák elvégzése után mi sem természetesebb, hogy bekapcsolódtak a napi munkába. A rendszerváltás után előbb Szabolcs, aki felszolgálóként már a gyakorlati idejét is az étteremben töltötte, s a mai napig együtt dolgozik szüleivel és öccsével. László, (vagy inkább Lacika, ahogy mindenki szólítja) pedig már gyermekkorában tudta mit szeretne csinálni. ”-Számomra nem volt kérdés, hogy mivel foglalkozom majd felnőttként, hiszen alig négyéves voltam a nyitáskor, azaz úgymond együtt nőttem fel a Horváth-kerttel. Már az óvodában tartott farsangon is szakácsnak öltöztem, így hát egyenes út vezetett a vendéglátóipari szakközépiskolába, majd a konyhába, ahol ma már együtt főzünk apuval.„ -meséli büszkén, majd mesterszakács apjára pillant, aki tanára és legfőbb kritikusa is egyben.

Nem is csoda, hiszen a minőségre mindig ügyelni kell, vallja az egész Horváth-család, talán ezért van az, hogy az elmúlt 30 esztendőben senki nem távozott elégedetlenül az étteremből.

”-Nagyon ízlett az étel Puskás Öcsinek is, aki még a kilencvenes évek közepén a veszprémi futballedzők társaságában járt nálunk. Torgyán József hirtelen toppant be hozzánk, s külön meg is dicsérte a kosztot, Dávid Ibolya pedig kétszer is kért a húslevesből, amikor a Horváth-kert vendége volt. Manapság az MKB Veszprém kézilabdázói számítanak állandó látogatónak az étteremben, az edző Ortega rendszeresen nálunk ebédel családjával„ -mondja id. Horváth László, majd a kezdetek óta működő büfé-részbe invitál, ami kisebbfajta kézilabda-múzeumnak is beillik.

Persze nem vagyok meglepődve, hiszen a családfő (a famíliával egyetemben) régóta nagy szurkolója a veszprémi csapatnak. A ’92-es KEK-győztes gárda dedikált meze és fali zászlaja komoly relikviának számít, csakúgy, mint Marian Cozma dressze vagy a kézilabdás legények európai sikereit hirdető Németországból és Spanyolországból származó szurkolói sálak.

Aztán a jövőről és a tervekről beszélgetünk. Merthogy fejlesztési elképzelések bőven akadnak, erre a két fiú kreativitása a biztosíték. A két fiú, akik a nem oly távoli jövőben ugyanolyan szeretettel és odaadással viszik tovább majd a Horváth-kertet, ahogy azt a szüleik tették és teszik. Mert ez a titkuk, ebben biztos vagyok. Ezért tudtak az egyre növekvő konkurencia, s a mindenhova begyűrűző válság ellenére talpon maradni.